U19–U14: bravúros feltámadások, de győzelem nélküli hétvége

U19–U14-ig mutatjuk az eredményeket, összeállításokat, edzői beszámolókat.

U19

19 éveseink a Tatabányához látogattak a mögöttünk hagyott hétvégén. Az első félidőben egy gól esett, amit a hazaiak szerezte. A második játékrészben Horváth Krisztián révén előbb egyenlítettünk, majd a vezetést is megszereztük. A hajrában azonban minden borult, a Tatabánya nem sokkal a rendes játékidő vége előtt egyenlített, a hosszabbításban pedig a győztes találatot is megszerezte. Ezzel megszakadt hatmeccses győzelmi sorozatunk.

MLSZ Regionális U19 Kiemelt Nyugat 24. forduló:
Tatabánya – Budaörs 3–2

Budaörs: Kóródi – Mészáros M., Kovács Á., Pekker, Oláh G. (Eberhardt, 76.), Szilvási, Horváth K., Hornyák, Hajdu B., Kiss D. (Béky, 61.), Stupek
Nem lépett pályára: Antalics

Gólszerző: Deli (33., 88.), Németh-Zwickl (92.), illetve Horváth K. (53., 78.)

Kaszás Attila értékelése:

Az első pillanattól kezdve nagy intenzitású, küzdelmes mérkőzés volt. Bár egyik csapat sem tudott igazán nagy gólhelyzeteket kialakítani, a hazaiak mégis egy kicsivel élesebbek voltak, és egy pontrúgás után vezetést tudtak szerezni. A második félidőben aztán sokáig inkább a mi akaratunk érvényesült, előbb egyenlíteni tudtunk, majd egy határozott labdaszerzést, és az ezt követő szép egyéni játékot követően csapatkapitányunk megszerezte önmaga és a csapat második gólját. A Tatabánya nem adta fel, és hiába hárított kapusunk előbb büntetőt, majd védett kétszer is hatalmasat, mégis sikerült kiegyenlíteniük, majd az utolsó pillanatokban a győzelmet is megszerezniük. Az utóbbi hónapokban több alkalommal győztünk a mérkőzés végén szerzett gólokkal, ezúttal sajnos a másik oldalt is megtapasztaltuk, gratulálunk a hazai csapatnak!

Az U19 24 meccs után 52 ponttal (17 győzelem, 1 döntetlen, 6 vereség) a 14 csapatos bajnokság 2. helyén áll.

A következő fordulóban a Sopron érkezik az Árok utcába. A mérkőzést szombaton (05.23.) 13 órától játsszák.

U17

U17-eseink szombathelyi túrán vettek részt a Lurkó vendégeként. A hazaiak az első félidő hajrájában vezetést szereztek, a második játékrész első felében pedig megduplázták előnyüket. Ám még ezt követően sem adtuk fel, aminek meg is lett az eredménye. Előbb szépítettünk, majd a lefújás előtt nem sokkal egyenlítettünk, így végül ponttal távoztunk. Ezzel tovább folytatódik fiataljaink hatmeccses veretlenségi szériája.

MLSZ Regionális U17 Kiemelt Nyugat 24. forduló:
Lurkó UFC – Budaörs 2–2

Budaörs: Svendor – Miljanovic, Murguly (Rajó, 70.), Rostás, Klimes, Czupper, Kiss B., Zábrák, Hervai-D’ Elhoungne (Ablaka, 46.), Happe, Fiedler (Fejes, 46.)

Gólszerző: Andor (41.), Porkoláb (57.), illetve Zábrák (62.), Klimes (89.)

Markos Marcell értékelése:

Sajnálatos módon egyénileg és csapatként is nagyon rosszul teljesítettünk, a mutatott játék alapján nem érdemeltük meg a pontszerzést. Az első 60 percben nagyon rossz felfogásban játszottunk, nem mertünk előrefelé futballozni, feleslegesen ívelgettünk, rengeteg ki nem kényszerített technikai hiba jellemzett minket, és csak a kapusunknak, Svendor Andrásnak köszönhetjük, hogy 2–0-ás hátrányból kellett játszanunk, aki az első félidőben még egy tizenegyest is hárított. Az ellenfél sokkal jobban akarta a győzelmet, ami minden szempontból elkeserítő számomra. Pozitívum, hogy ilyen mutatott játékkal is sikerült döntetlenre mentenünk a mérkőzést, és mentálisan 2–0 után nem omlott össze a csapat, és lett belőle nagyobb pofon. Fejlődésünk szempontjából elpazaroltunk egy hétvégét, ennél a teljesítménynél sokkal több van bennünk. Az ellenfélnek köszönjük a sportszerű mérkőzést és a fantasztikus körülményeket, további sok sikert kívánunk nekik!

Az U17 22 meccs után 36 ponttal (11 győzelem, 3 döntetlen, 8 vereség) a 13 csapatos bajnokság 6. helyén áll.

A következő fordulóban a Mosonmagyaróvárt érkezik. A mérkőzést szombaton (05.23.) 11 órától játsszák.

U16

Országos bajnokságban szereplő 16 éveseink rendkívül izgalmas mérkőzést játszottak Kecskeméten. A hazaiak az első félidőben kétgólos előnyre tettek szert, a második játékrész első felében pedig egy újabb találatnak köszönhetően már hárommal vezettek. Azonban nem adtuk fel, ami eredményre vezetett. Kilenc perc alatt szereztünk három gólt szereztünk, aminek köszönhetően végül ponttal távoztunk.

MLSZ Országos U16 Alap 20. forduló:
Kecskemét – Budaörs 3–3

Budaörs: Kelemen – Kövesi (Marton O., 46.), Bak, Németh L. (Ladányi, 73.), Steingruber, Magyari (Marton B., 57.), Gajda, Zilahi, Szukob, Szilvási, Vigh M.

Gólszerző: Kincses (21.), Banai (42.), Kárász (57.), illetve Marton O. (73.), Zilahi (77.), Gajda (81.)

Váczi Dániel értékelése:

Az első félidőben a csapat a tavaszi szezon leggyengébb 45 percét mutatta, aminek megpróbáljuk megtalálni az okát. Ellenfelünk – akik a bajnokság egyik legerősebb csapata – mindenféle szempontból fölénk nőtt, fizikális szempontból mindenféleképpen. A második félidőben viszont minden dicséretet megérdemelnek a srácok, mert háromgólos hátrányból fel tudtak állni, amire abszolút büszkék lehetnek. Egyenlítés után nekünk volt két lehetőségünk is az újabb gól megszerzéséhez, de ezekben a szituációkban rossz döntéseket hoztunk. A második félidei teljesítményhez és a pontszerzéshez gratulálok a csapatomnak, hiszen nem sok csapat távozott a bajnokság során Kecskemétről ponttal. Ellenfelünknek további sok sikert kívánunk a bajnokság hátralévő részéhez!

Az U16 20 meccs után 25 ponttal (7 győzelem, 4 döntetlen, 9 vereség) a 12 csapatos bajnokság 6. helyén áll.

A következő fordulóban a Veszprém lesz az ellenfél hazai pályán. A mérkőzést szombaton (05.23.) 15 órától játsszák.

U15

15 éveseink a szombathelyi Király SE-t fogadták, amely a gólnélküli első félidőt követően a másodikban négy gólt is szerzett és megnyerte az összecsapást.

MLSZ Regionális U15 Kiemelt Nyugat 24. forduló:
Budaörs – Király SE 0–4

Budaörs: Paszternák (Tóth M., 70.) – Antal, Szántó, Galyas, Somogyi D., Varga Á., Solymosi (Azary, 67.), Mátyás, Juhász B., Somogyi B., Csányi

Vezetőedző: Lehotka Botond

Az U15 24 meccs után 30 ponttal (9 győzelem, 3 döntetlen, 12 vereség) a 14 csapatos bajnokság 7. helyén áll.

A következő fordulóban a Főnix Gold lesz az ellenfél idegenben. A mérkőzést pénteken (05.22.) 17 órától játsszák.

U14

Országos bajnokságban játszó 14 éveseink igazán közönségszórakoztató meccset játszottak a III. Kerület otthonában, azonban mi húztuk a rövidebbet. A hazaiak háromszor is vezetést szereztek, mi azonban mindháromszor egyenlíteni tudtunk. Sajnos azonban nem sokkal a vége előtt az ellenfél negyedjére is megszerezte a vezetést, amire már nem volt válaszunk.

MLSZ Országos U14 Alap Nyugat 24. forduló:
III. Kerület – Budaörs 4–3

Budaörs: Kelemen (Réti, 60.) – Bocz, Szabó M., Balázs-Hegedűs (Tóth M., 60.), Király, Spiesz, Hege-Tóth, Kiss B. (Hell, 51.), Harka (Farkas, 51.), Zöldi, Csiki

Vezetőedző: Suth Balázs

Gólszerző: Kézdy (3.), Szauer (19.), Somogyvári (40.), Benke (74.), illetve Hege-Tóth (17.), Csiki (24.), Király (56.)

Az U14 24 meccs után 19 ponttal a 14 csapatos bajnokság 12. helyén áll.

A következő fordulóban a Zalaegerszeg lesz az ellenfél hazai pályán. A mérkőzést jövő szombaton (05.30.) 13.30-tól játsszák.

Hajrá Budaörs!

Vissza a főoldalra

Üzenetküldés

Érvénytelen adatok!
Érvénytelen adatok!
Érvénytelen adatok!
Érvénytelen adatok!
Érvénytele adatok!

Facebook

Kapcsolat